Az Egyesült Királyság hírszerzése hétfőn is elkészítette az orosz-ukrán háborúval foglalkozó szokásos napi jelentését, melyben ezúttal egy lehetséges második orosz mozgósítási hullámról, valamint az általa érintett kettős állampolgárokról értekeztek.
A védelmi együttműködésről is szó volt Guido Crosetto olasz védelmi miniszter és francia kollegája, Sébastien Lecornu pénteki római találkozóján, miközben a felmérések szerint az olaszok 55 százaléka nem támogatja a védelmi kiadások emelését.
Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság, a Roszkomnadzor pénteken bejelentette, blokkolta a CIA és az FBI honlapjait, hamis információk terjesztésével vádolva a két amerikai kormányzati ügynökséget - jelentette a TASZSZ hírügynökség, a Reuters beszámolója szerint.
Oroszország 55 rakétát lőtt ki Ukrajnára, ebből a légvédelem 47-et semmisített meg, három H-59-es rakéta pedig nem ért célba - közölte csütörtökön az ukrán légierő parancsnoksága.
Az ukrán védelmi minisztérium újabb magas rangú tisztségviselőjének kellett távoznia a katonáknak szánt ellátmány túlárazott vásárlásával kapcsolatban kitört botrány miatt.
Újabb videófelvétel került fel a közösségi csatornákra, amely azt mutatja, az enyhe téli időjárás nem kedvez a hadműveletek véghezvitelében. A méteres sárban még a „könnyűnek” számító szovjet korszakból származó páncélosok is elsüllyednek, amelyek kiszabadítása kisebb mentőakciókat igényel a fegyveres erők részéről.
Egy közel 500 ezer követővel rendelkező orosz nyelvű, ukrajnai háborúval foglalkozó Telegram-csatorna ma kirakott egy posztot arról, hogy Bahmut térségében megsemmisítette az orosz haderő az első M1A1 Abrams-harckocsit. A bejelentéssel csak egy baj van: az Egyesült Államok egyetlen Abramst sem küldött az ukránoknak és úgy néz ki, egyelőre nem is fog.
Az Artemivszk (Bahmut) közvetlen peremkörzetéhez tartozó Kliscsijivka község teljes elfoglalásáról tett bejelentést csütörtöki Telegram-bejegyzésében Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magáncég alapítója.
Ma tárgyal a svéd kormány egy tervezetet, melynek célja, hogy a világ egyik legmodernebb tüzérségi rendszerével, az Archer önjáró tarackkal segítse az ukrán fegyveres erőket - írja az Ukrainszkaja Pravda.
Megsemmisített az orosz haderő egy elektronikus harcászati rendszert / radart egy Lancet-dróntámadással. Az erről szóló videó körül heves vita alakult ki arról, pontosan milyen értéket képviselt az eszköz.
Felvételek jelentek meg az orosz Uralvagonzavod üzeméből, melyen az látható, ahogy az orosz haderő legmodernebb rendszeresített és sorozatgyártott harckocsiját, a T-90M-et szerelik össze.
Nagy-Britannia fontolgatja, hogy a nyugati szövetségesek közül elsőként közepes/általános harckocsikat (Main Battle Tank - MBT) szállít Ukrajnának, hogy segítse az országot az orosz csapatok elleni harcban – írta meg a Reuters, a Sky News információira hivatkozva.
Közös légi hadgyakorlatot tart az orosz-fehérorosz regionális katonai egység légi köteléke január 16-tól február elsejéig - közölte vasárnap a minszki védelmi minisztérium Telegram-oldalán.
Újabb fogolycserét hajtott végre Ukrajna és Oroszország, amelynek köszönhetően ötven ukrán katona térhetett haza - közölte Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője vasárnap a Telegramon.
Üzenetet küldtek a nagyvilágnak Bahmut ukrán védői, akik azt ígérték, hogy a lehetetlen körülmények ellenére kitartanak, illetve kritizálták Olekszij Reznyikov ukrán védelmi minisztert is, amiért nemrég azt mondta, hogy a civil piacra készült Mavic drónok nem jelentenek segítséget az ukrán katonáknak.
Korábban többször is foglalkoztunk azzal, hogy miért lehet az, hogy a nyugati országok, bár masszív mennyiségű fegyverrel támogatják Ukrajnát, nem küldenek nekik sem nyugati gyártmányú tankokat, sem gyalogsági harcjárműveket. Tegnapelőtt a francia elnök, Emmanuel Macron bejelentette, hogy Franciaország töri meg a jeget azzal, hogy elsőként AMX-10 RC harckocsikat küldenek az ukránoknak. Az AMX-10 RC azonban abszolút nem egy közepes / általános harckocsi (MBT), mint mondjuk egy Leclerc, egy Leopard, egy Abrams, vagy akár egy T-72-es; az is kérdéses, mennyire helytálló egyáltalán a „tank / harckocsi” megnevezés a jármű esetében. Nézzük, mit tud az AMX-10 RC és miért éppen ezt a harcjárművet küldik a franciák Ukrajnának, mint "az első nyugati tank."
A lengyel védelmi miniszter szerdán aláírta az amerikai Abrams páncélozott harckocsik vásárlásának második köréről szóló szerződést, amellyel Varsó igyekszik megerősíteni védelmi képességeit és Washingtonnal folytatott katonai együttműködését, válaszul egyebek mellett a szomszédos Ukrajnában folyó orosz hadműveletekre.
Nyomozást indítottak az ukrán hatóságok Emese Fajk, magyar felmenőkkel rendelkező, ausztrál állampolgárságú nő ellen, mivel felmerül a gyanúja annak, hogy több millió dollárnyi egészségügyi felszerelést és adományt tulajdonított el, melyet külföldről küldtek az ukrán fegyveres erőknek és az ország civil lakosságának – értesült a Daily Mail.
Az őszi hónapok óta komoly károkat okoznak az ukrán energiaellátó infrastruktúrának az Oroszország által kezelt, iráni Sahed-drónok, szinte heti szinten állnak elő az ukránok kifejezetten furcsa, néha bizarr megoldásokkal a drónok lelövésére. Most újabb megoldás született, ezúttal talán egy kicsit hagyományosabb, mint néhány korábbi találmány.